Tudjon meg többet!

Mi is az a teleradiológia?

2014-01-25 09:00 Országos Teleradiológiai Rendszer
Betűméret: (+1) Betűméret: (+2) Betűméret: (+3)

Mi is az a teleradiológia?

A teleradiológia egy adott helyen elkészült radiológiai kép elektronikus úton történő továbbítása egy távolabbi helyre, diagnosztikai vagy konzultációs céllal. Érdemi megjelenése és elterjedése a kilencvenes évek közepére tehető és ma már a fejlett országokban a képalkotó diagnosztika alapvető eszközévé vált. Hazánkban az elmúlt években kezdődött el a teleradiológia alkalmazása általában ügyeleti (CT) problémák megoldására, később azonban a járóbeteg ellátásban is alkalmazást nyert (hagyományos radiológia, CT, MR).

Kialakulásának okai

A teleradiológia megvalósulásában egyrészt szerepet kapott a technológiai, informatikai fejlődés, másrészt ezek egyenes következménye: a globálisan egyre jellemzőbb szakemberhiány.
A technológiai fejlődés a képalkotó diagnosztikában több területet is érint:

  1. Az internetes kommunikáció fejlődése

  2. A digitális képalkotás elterjedése, mely ma már a hagyományos röntgenfelvételeket, csakúgy, mint az ultrahang képeket is magában foglalja

  3. Mérföldkőnek tekinthető az egységes orvosi képformátum, a DICOM-szabvány bevezetése is a kilencvenes évek első felében

  4. A képalkotó modalitások és vizsgálati módszerek differenciálódása és jelentős elterjedése a napi rutinban. E tekintetben a változás több, mint látványos, hiszen a CT és MR készülékek a diagnosztikai képalkotó rutin részeivé váltak, és e berendezések száma világszerte sokszorosára nőtt. Az utóbbi években a CT készülékek fejlesztésének eredménye a többszeletes CT-technológia, mely jobb térbeli és időbeli felbontást biztosít, de egyben nagyságrenddel több kép is készül. Az MR-vizsgálatokban a mérések fajtáinak szaporodásával bővülnek a vizsgálati protokollok és ezáltal a képszám. Az MR-vizsgálat a kezdetekben dominánsan a neuroradiológia eszköze volt, de a ma alkalmazható gyors mérési lehetőségekkel gyakorlatilag minden testrész vizsgálatában szerepet kap. Ahogy a CT-vizsgálatoknál is tapasztalható, a mérések felgyorsulása magában rejti a vizsgálati képszám emelkedését. Az utóbbi években szinte minden képalkotó modalitás esetén születtek újabb módszerek, és megjelentek az ún. kombinált modalitások, például a PET/CT.

  5. A képalkotó modalitások és vizsgálati módszerek differenciálódása miatt a képalkotó diagnosztikában is jelentős mértékű specializáció jött létre, mely egyre inkább a szerv-specifikus radiológiát kelti életre. Hazánkban a kilencvenes években a modalitás-specifikusság volt jellemző, tehát a radiológus elsősorban ultrahangra, CT-re, MR-re specializálódtak, de néhány területen már kialakult a szerv-specifikus szemlélet.

Radiológushiány

A radiológushiány világméretű jelenség, mely elsősorban nem a szakemberszám csökkenésével, hanem az egyre szaporodó vizsgálati- és képszámmal áll kapcsolatban. Amerikai szerzők kimutatták, hogy az utóbbi években a képalkotó diagnosztikai képszám évente mintegy 15%-kal nő. Ezt a radiológus képzés nem képes követni, a szakemberek száma évente alig 2%-kal fejlődik.
Magyarországon más a helyzet, hiszen évek óta tart a magyar radiológusok elvándorlása nyugat-európai országokba, és a radiológus szakma jelentősen elöregedett. A nyugaton keresett magyar radiológusok a jól képzett középgenerációba tartoznak, de a friss szakvizsgás szakemberek iránt is egyre nő a külföldi igény. Ennek következtében a magyar radiológusok létszáma abszolút és funkcionális értelemben is jelentősen csökkent, hiszen az idősebb (nyugdíjasként dolgozó) radiológusok jellemző módon a CT és MR diagnosztikát nem művelik.
Mindezek következtében megyei kórházi szinten is igen komoly radiológushiány tapasztalható, így a személyi minimumfeltételek nehezen teljesíthetőek – bár a feltételrendszer a tudás és tapasztalat nívóját nem követeli meg.
A mai képalkotó diagnosztika fő jellemzője a specializáció, mely a fejlett nyugati országokban létrehozta a szerv-specifikus radiológiát. Ez a specializáció hazánkban is részben megvalósult, de csak néhány területen, például a mammográfia, neuroradiológia, gyermekradiológia vonatkozásában. Az alapvető különbség ugyanakkor az, hogy a nyugati országokban a specialista nem leletezi más terület vizsgálatait, itthon a specialisták jobbára leletezik a saját területüket, esetleg mást is, míg az „általános” radiológusok mindent leleteznek. Általánosságban jellemző, hogy teleradiológia nélkül csak viszonylag nagyobb radiológiai intézményben gyűlik össze az a tudásmennyiség, amely a modern képalkotó diagnosztikához szükséges.

Technikai környezet

A digitalizált radiológiai osztályon filmet már nem használnak, hanem a képek megjelenítése kizárólag számítógépek monitorán történik. Az osztályon, illetve az intézményen belüli képtovábbítás és megjelenítés rendszere a PACS (Picture Archiving and Communication System, képarchiváló és kommunikációs rendszer), mely belső hálózati eszközrendszeren alapul. A PACS feladata a különböző képalkotó modalitásokon készült képek tárolása, forgalmazása és megjelenítése.
A PACS-rendszerhez kapcsolódó teleradiológiai eszközök teszik lehetővé a digitális képek intézményen kívüli kommunikációját és megjelenítését. A lokális és a teleradiológiai képkommunikáció néhány újabb alkalmazásban már nem válik el élesen, és így azonos szoftver segítségével üzemeltethető.
A teleradiológiai rendszer telepítése tehát csak akkor lehetséges, ha a radiológiai munkahelyen szabványos (DICOM-formátumú) digitális képek állnak elő. Ezek a képek felkerülhetnek a webszerverre, amely lehetővé teszi a képek internetes elérését, és az arra jogosult szakemberek számára rendelkezésre állnak. Természetesen fontos szempont a megfelelő jogosultság kialakítása a leletező vagy konzultációt végző orvosok számára, csakúgy, mint a képanyagok adatbiztonsága. Ma már léteznek olyan titkosított adatkommunikációs protokollok, melyek használata mellett az illetéktelen hozzáférés praktikusan nem lehetséges.
A hatékony képkommunikáció alapja az internetes kapcsolat megfelelő sebessége (sávszélessége), különösen az egyre növekvő képszámú vizsgálatok miatt. Manapság egy nagyobb CT- vagy MR-vizsgálat akár ezer fölötti képszámot is produkál, melynek mérete az 1 GB-ot is meghaladhatja. A teleradiológiai szoftverek megfelelő információbiztonsági protokollokkal képesek e jelentős méretű állományok továbbítására. Értelemszerűen, a nagyobb sávszélességű internet vonal gyorsabb képkommunikációra alkalmas. A hazai gyakorlat azt mutatja, hogy már egy – az ország legtöbb településén elérhető – 5 megabites sávszélességű ADSL-vonal is megfelelő hatékonyságú lehet a teleradiológiához.
A leletező orvos számítógépes munkaállomásának kialakításában a legfontosabb szempont, hogy milyen típusú felvételek értékelése történik az adott számítógépes környezetben. A hagyományos röntgen diagnosztikai képek megjelenítése csak megfelelő monitoron valósulhat meg, máskülönben fontos diagnosztikai információ veszhet el.
A diagnosztikai kép térbeli- és kontrasztfelbontásának összhangban kell lennie a kép értékelése során használt monitor térbeli- és kontrasztfelbontásával. Legtöbbször a korábbi felvételekkel való összehasonlítás miatt két monitort alkalmaznak, melyeket egymáshoz kell kalibrálni. A munkaállomás számítógép paramétereit illetően nincs különleges elvárás, persze a nagy átmeneti memória, videomemória és processzorsebesség hatással van a munkafolyamatok időtartamára.

A teleradiológiai alkalmazás előnyei

  1. A teleradiológia lehetővé teszi a radiológiai leletezést olyan intézményben, ahol nem elegendő a rendelkezésre álló radiológiai kapacitás. Külföldön – és hazánkban is – az egyre bővülő és korszerűsödő diagnosztikai gépparkhoz nincs elegendő radiológus, akik a vizsgáltokat értékeljék. Egyre több olyan kisebb radiológiai osztály működik, ahol csak egy vagy két radiológus dolgozik, így teleradiológia nélkül az ilyen helyek működtetése bizonytalan, mely negatív hatással lehet a betegellátásra.
  2. Szubspecialitás leletezéshez való hozzáférés, azaz bizonyos területeken nagyobb jártasságú, tapasztaltú radiológus által történő értékelés. A képalkotó diagnosztikában végbemenő specializáció miatt szükségszerűen megjelent a differenciálódás, amely hozzávetőleg tíz területre osztotta a képalkotó diganosztikát. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban ez a specializáció a szakorvos képzésben is tükröződik, és jelentős számban képeznek szervrendszerre specializált radiológusokat. A képalkotó módszerek jelentős bővülése ugyancsak a specializáció irányába mutatnak. Ahogy ezt korábban már említettük, hazánkban csak néhány területen alakult ki szerv-specifikus specializáció.
  3. Az egyes vizsgálatokra vonatkozó várólisták lerövidítése. Nemcsak a tényleges, hanem az előző pontban részletezett „relatív” szakemberhiány olyan várólistákat okozhat, melyben speciális vizsgálat, vagy régió vizsgálatának leletezése késik, illetve a megfelelő – pl. szerv-specifikus – szakember jelenlétéhez, beosztásához kötött. Ezen vizsgálatok várólistái teleradiológiai szolgáltatással csökkenthetőek.
  4. Ügyeleti leletezés, konzultáció, szupervizió. A radiológushiány miatt alkalmazott teleradiológia egyik első felhasználási területe. A radiológus valamely más intézményből tudja leletezni az ügyeleti időben készülő vizsgálatokat. Gyakori példa a fiatalabb, kevéssé tapasztalt kollegák felügyelete, szakmai konzultációja. Hasonlóképpen a klinikussal való konzultáció is napi gyakorlat, akár az ügyeleti időben is.
  5. A képanyag megoszthatósága – oktatás. A diagnosztikai képalkotó vizsgálatok széles körű megoszthatósága rendkívüli lehetőségeket tartogat a graduális, posztgraduális oktatásban, de a klinikus kollégák részére is hozzáférhetőek a felvételek, melyek az eddigi klinikai protokollokat is megváltoztahatják.
  6. Kihasználatlan radiológiai kapacitás bevonása. Vannak olyan földrajzi távolságok, ahol a jó szakember-ellátottságú intézményből nem lehetséges sem helyettesíteni vagy részmunkaidőben dolgozni egy radiológus-hiányos helyen. Ezt a szituációt természetesen a teleradiológia könnyedén áthidalja.